250 méter hosszú futókör a pláza tetőkertjében. KöKi futókör sajátosságai, környezete Nem teljesen egyértelmű a futókör célja, vagyis a célközönsége, mert megközelíteni csak az áruházon belülről lehet, de a fitnesz-termekhez sem kapcsolódik közvetlenül. Ettől függetlenül kellemes, panorámás környezetben lehet futni, ha meguntuk a vásárolgatást, vagy át kell gondolnunk, hogy melyik táskát vegyük meg inkább (vagy legyen mindkettő? ). A tetőtéren játszótér is található és a kupola körül is elhalad a futókör, tehát be tudunk kukkantani, hogy a párunk még mindig vásárolgat-e, vagy mehetünk végre haza. KöKi futókör KöKi futókör-2 Forrás: Mozgásvilág
2020-ban adták át, a békásmegyeriek nagy örömére. hirdetés
Budapestnek van néhány kiemelt terepe, amelyeket a futók szívesen keresnek fel. Többféle típusú pálya közül választhatsz, van rekortános, földutas vagy aszfaltos futópálya, így a változatosságon túl más-más terhelés éri a lábad. 1. Római part (III. kerület) Az oda-vissza kb. 10 kilométeres útvonal az Északi összekötő vasúti hídtól a Megyeri hídig (itt van a "fordító") tart. Az első két kilométeres szakasza eléggé zsúfolt a vendéglátóipari egységek miatt; itt főleg kavicsos földúton lehet haladni. Utána a szellősebb út a gáton folytatódik közvetlenül a Duna mellett – gyönyörű környezetben, szinte végig árnyékban, fák alatt tudsz haladni a Duna mellett. Aki nagyobb távot szeretne futni, Szentendréig is folytathatja útját. 2. Óhegy park (X. kerület) A Kőbányán található parkban található 1400 méter hosszú rekortán kör nagyon népszerűvé tette a parkot a futók számára. A kanyarokkal tarkított futókörbe egy kis szintemelkedést is belevittek. Nyáron a sok fa ad árnyat a pálya nagyobb részén.
A futás azért klassz sport, mert az égegyadta világon semmire nincs szükség hozzá egy kényelmes és jó futócipőn kívül. Na és persze egy hely is kell, ahol kényelmesen futhatsz. Most felejtsük el a Margit-szigeti pályát és társait, nézzük a kevésbé ismert, ámbár remek futópályákat. A futás az egyik legegészségesebb sport, az egész testet átmozgatja, jobb közérzetet ad, eltereli a gondokról a figyelmed, önfegyelemre tanít, és csinos, izmos lábakat varázsol. Nem árt, ha rendszeresen futunk, kocogunk, és erre nem csak a városi utcákon van lehetőség. Számos futópálya létezik ma már a fővárosban, melyek ismertségük miatt szinte mindig elég zsúfoltak, így rontják a futás élményét. Most azonban olyan futópályákat ajánlunk a figyelmedbe a Funzine segítségével, amelyek nem kaptak eddig akkora közfigyelmet, pedig vannak olyan jók, mint a közismert futópályák. Milyen az ideális futópálya? A legjobb, ha közel van otthonodhoz, hogy tényleg csak "le kelljen menni" oda. Fontos, hogy kényelmesen lehessen rajta futni, és ne legyen akkora tömegnyomor, hogy szinte lehetetlen legyen élvezni a futást.